Heinrich von Kleist: Az eltört korsó. A Katona József Színház 1996-os előadásának műsorfüzete

,,Kimeríthetetlen leleménnyel, sziporkázó kedéllyel képes témáját variálni, minden szólamot a legfinomabb jellemzőkészséggel vezetni, a tempót hol a vontatottságig lelassítani, hol felgyorsítani és viharossá tenni, az együttes részeket átütő hatásúvá fokozni és az egészet a humor legbolondosabb kitérői, veszélyes tévelygések és disszonanciák után egy általánosan kibékítő befejezéssel tökéletesen harmonikusan lekerekíteni. Az ártatlanokat felvilágosítja, megbékíti, egyesíti. A bűnös – a bíró mély iróniájával – szidalom és szégyen közepette távozik, de, mint a vígjáték kívánja, szánakozás kíséri. A legjellegzetesebb figura, a szenvedélyesen pereskedő vidéki asszony azzal a bejelentéssel fejezi be a darabot, hogy – tovább pereskedik, fellebbez az eltört korsó igazságáért. S ez az egész mesterségesen összezavart, vadul mozgalmas világ – megint mély iróniával – egy halom cserép körül forog. A nyomorúságos témából, melyet ráadásul nem is maga választott, hanem külső véletlen vezette hozzá, a költő, a drámaíró komikus motívumok és helyzetek bőségét, eredeti, élet- és természethű személyek gazdagságát, a legszerencsésebb színpadi részleteket, a legféktelenebb párbeszéd-arabeszkeket teremti. Valóban, sem a legsötétebb tragédia a Pentheszileiában, sem a Heilbronni Katica fényes romantikája nem mutatja Kleistet ragyogóbb csúcson, mint egyetlen vígjátéka – az Amphitryon, a jövevény nem számít –, ez az egyfelvonásos parasztkomédia, ez a kisméretű, de tökéletes technikájú németalföldi életkép.” Franz Dingelstedt