Babits Mihály: Írók két háború közt

Mostanában nem sok újat tudok írni. Az a boldog szellemi feszültség amit az irodalmi alkotás jelent, olyan nekem mint a tilos paradicsom.
Mit csinál az író ha újat nem írhat?
Körülnéz régebbi írásai között...
Rengeteg írásom van, cikkem és tanulmányom, ami könyvalakban még nem jelent meg. Többnyire írókortársaimról szóló kritikák, méltatások, vitacikkek.
Ezeket eddigi köteteimből tudatosan kizártam. Nyers időszerűségük nem is illett volna az elvi tartalmú kötetekbe. De féltem is könyvbe venni őket. Kortársi ítéleteinket oly könnyen megcsúfolja az idő! S ki jósolhatja meg, mit érdemes megőrizni a jövőnek? Az élő irodalom folyékony valami. Ami ma legfontosabbnak látszik, holnapra már elvesztheti a jelentőségét...
Most azonban már itt van a holnap. Pár év óta alig írtam ilyen időszerű irodalmi cikket, s ez a pár év elég volt arra hogy a régieknek némi távlatot adjon. Pár év alatt sok minden kialakult. Kortársaim bevonultak a történelembe. A nemzedék, melynek születésénél asszisztáltam, szellemi életünk derékhadává lett. Az elvi harcok csatasorai nyíltan felállottak. A fiatal írók, kiknek első könyveikre figyeltem föl, elfoglalták helyeiket az irodalomban.
Újraolvasom cikkeimet e fejlemények világában. Úgy érzem, nem vesztették érvényüket. Egyenkint, s más tartalmu kötetekben szétszórva, talán keveset mondanának. De összegyűjtve, s együtt és egymást támogatva, nem tehetnek-e némi szolgálatot? Bizonnyal hozzájárulnak egy irodalmi korszak kibontakozásának megértéséhez. S ez éppen az a korszak melyben mai irodalmunk legtöbb problémája gyökerezik.