Kosár
„Magyarországon, egy emberöltőn át, ha e szót valaki véletlenül kimondta, mindenkinek – aki azt akarta, hogy felvilágosodott, művelt embernek tartsák ~ kötelessége volt pirulva és szégyenkezve másra terelni a szót, s a tiszaeszlári perről, mint a magyarság nagy szégyenéről hallgatni, és másokra is hallgatást parancsolni. Nemcsak elfogult antiszemitának kiáltották ki, hanem egyenesen tudatlannak, elmaradottnak bélyegeztek meg mindenkit, aki nem osztotta a véleményt, hogy az a puszta tény, hogy a tiszaeszlári bűnper megindulhatott, a XIX. század szégyene, s ezt a szégyenfoltot minden magyar hazafinak kötelessége elrejteni, eltakarni. Arról az örök rejtélyről, ami az eltűnt Solymosi Eszter sorsára borult, nem volt szabad többé beszélni. Az ország politikai és gazdasági érdeke kívánta, hogy a tiszaeszlári per úgy végződjék, ahogyan végződött, s hogy arról, ami történt és ahogyan történt szó ne essék, ha pedig véletlenül szó esik, azt az antiszemita mozgalom szüleményének, s az e mozgalom hullámaitól érintett magyar igazságszolgáltatás sajnálatos botlásának tüntessék fel.
Az ország politikai és gazdasági életében óriási szellemi és pénzhatalmával az utolsó évtizedek alatt nagy súlyra és jelentőségre emelkedett zsidóság óhajára és érdekében történt ez így.”
