Azt mondják, Heltai tündéri természet, ami kétségtelen. Nehéz lehet ilyen hosszú életet személyes ellenségek nélkül leélni. Ha nem ilyen személyiség, valamelyik történelmi fordulóban megkapja a maga golyóját, mint mindenki. De még így is nehéz lehetett.
Öregembernek megszokni, hogy ami eddig fent volt, most lent van, hogy a fogason alul a kampó, a széknek fönt a lába, lent az ülőkéje, nem irigylem.
Sok-sok híres, közmondásként, szólásként máig élő szövege közül az egyik, A néma levente mondata: „Az élet szép, hát tenéked magyarázzam?” – nem lehet véletlen.
Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott.
Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát.
Megértéssel ábrázolta a bohém, link életet élőket. Heltai hangja időnként komor (mint például A 111-es című regényében), de sohasem lemondó.
(wikipedia alapján)