Kosár
Nehéz idők dokumentuma a Magyarok misekönyve. Legkorábbi verse 1945-ből való, a legkésőbbi 1953-ból, illetve 1969-ből.
Sorsa a könyveké, ahogyan a latin közmondás vallja. Tulajdonképpen ebből kell kiindulni, ha a „történetéről” szólunk.
1989 őszén keresett meg az Új Ember Szerkesztőségében dr. Bedő Imre nyugalmazott közgazdász, és kéziratokat vett elő; több Mécs vers kéziratát mutatta meg jelezvén: egységes kötet darabjai, amelynek címlapja is megvan.
Sárguló lapok, tintával tisztán kiírt sorok, hogy akár grafológiai minta lehetnének. Bedőné Lőrincz Pálma a „tulajdonos”, azaz: rá és családjára bízta a költő.
A közlést életrajzi kiegészítésnek szánjuk, s válasznak arra, hogyan került a Lőrincz család a kézirat-örökösök közé.
Pálma elmondta: nekik adta át „Laci bácsi a Magyarok misekönyvét megőrzésre, mielőtt elhurcolták.”
"…minden föld magában közömbös, senki-föld itt,
de vérrel, verítékkel hazává szentelődik,
ha megtelt szeretettel. Dicsőség az anyáknak,
kik szülték a veríték-, s vér-hullató atyákat."
Sokaknak, a mának idegen hangzású retorika ez már. Valóság-kimondó, gyötrelmes szándékát mégis ki vitatná el?
A kötet valóban kor-dokumentum.
A fényképek művelődéstörténeti relikviák is, túl az irodalomtörténeti fontosságukon.
Tóth Sándor
