Csanádi Imre: Ötven vers

Nem hiszem, hogy valamirevaló költő, író eleve elzárkózna a korszerűség elől, és erőnek erejével avas óhajtana lenni. Vallom, hogy a múlt példáiból van és lesz mit tanulnunk, de nem mindegy, mit és hogyan. A múlt példái különben sem abszolút érvényűek. Arany János ma aligha írná meg a Toldit, de ha mégis megírná, okvetlenül másképpen formálná (ugyanaz az Arany János), mint annak idején tette. Aki hát ma a Toldi receptje szerint akarja kivágni a rezet, ne csak a mi korunk méltányolására ne apelláljon, de a halott Aranyéra se.
Gondolom, ennyiből is világos, hogy nem vagyok a modernség fafejű opponense. Az asszociációk szabadabbra eresztésével, a formák fellazításával, valamint új, másfajta kötöttségek alkalmazásával olyan új lehetőségek nyíltak meg, olyan szuggesztivitás érhető el, amilyen a hagyományos módon nem. Az megint más, hogy tudatosan, szándékosan tartózkodom egy sor látványos külsőségtől, nem szívesen sodródom természetemtől, hajlamaimtól idegen kalandokba. Ezeken a pontokon sem óhajtok azonban elutasítóvá merevedni. „Különös gubók szülhetnek pillét” – hirdette bölcsen Babits.
Ha valamivel szembe kell szegülnöm, az a „modernség” értelmezésében megnyilvánuló türelmetlenség, ha tetszik, hisztéria, a kizárólagosság megkövetelése. Nem hiszem például, hogy „modern” csak az, aki nyakatekert, vagy aki kilúgozottan steril. Azt sem hiszem, hogy a „modern” magatartás a nagyképűséggel és az agresszivitással azonos. Ellenben hiszem: ha valaki nem elég fürgén helyesel mindehhez, még nem bizonyosan megcsontosodott konzervatív.
CSANÁDI IMRE