Szakály Ferenc: A kenyérmezei csata (1479. okt. 13.) és a török-magyar állóháború a határok mentén (1465-1520)

A középkori Magyarország fontos egyetemes történeti missziót teljesített azáltal, hogy a török előrenyomulást – egy ideig a balkáni országok segítségével, majd magára hagyatva is – 150 esztendőn keresztül (1365-1526) feltartóztatta, illetve lelassította. E teljesítményét a nemzetközi irodalom régtől fogva ismeri és elismeri, mivel azonban nincs tisztában az egész folyamat jellemzőivel és menetével, mindmáig nem volt képes azt méltó helyére állítani. S ebben a magyar történetírás a hibás; amely mindig is túlzottan e küzdelemsorozat legkiemelkedőbb csomópontjaira – leginkább Hunyadi János csatáira (1442-1456), valamint Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) és Hunyadi Mátyás (1458-1490) török politikájának egyes mozzanataira – összpontosította figyelmét, miközben a folyamat egészének leirására egyáltalán nem tett kísérletet. Így aztán az a sajátos helyzet állott elő, hogy – miközben az immár több százezer darabra rugó magyar oklevélanyag feldolgozásától remélhetnénk leginkább új adatokat és ismereteket – a török-magyar háború egyes szakaszai és részletei ma jobban rekonstruálhatók a délszláv és a román szakirodalomból, mint a magyarból.