Kosár
Felszabadultunk! Ezt harsogták a hivatalos szócsövek 1944 októberétől kezdve a Délvidéken. Pedig csupán az történt, hogy a fasizmus rettegett uralma alól a nem kevésbé rettegett kommunizmusé alá kerültünk. Ekkoriban érkeztek a Vörös Hadsereg egységei és Josip Broz Tito, Jugoszlávia marsallja, a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és Partizán Alakulatok főparancsnokának fegyveres egységei a tájunkra. És ekkoriban kezdődött az általuk okozott mérhetetlen vérontás. Már október derekán, amikor Tito Versecen tartózkodott, megmutatta a kialakulóban levő kommunista rezsim, milyen az a szabadság, amelyet ránk szakajtottak.
A nagy tekintélyű jugoszláv vezér, később világpolitika-irányító, sürgönyileg kért egy megbízható fegyveres egységet alárendeltjétől, hogy megtisztítsa a várost a sváboktól. Történt ugyanis, hogy a szovjet katonák meggyaláztak néhány helybéli szüretelő német asszonyt, s a verseciek agyonverték a gonoszokat. Versecet csakugyan megtisztították a sváboktól, de az országot is.
Jóval többet elárul azonban az akkoriban az egész ország területén dúló vérengzés indokáról Ivan Rukavina tábornok, Tito személyes megbízottja, aki a Bácska, Bánság és Baranya területén október 17-én bevezetett katonai igazgatás teljhatalmú parancsnoka. Az október 22-én kiadott közleményében azt írja: „Meg kell védeni e térségek jugoszláv jellegét”.
"Sohasem lett volna szabad, sóhajt az öreg, hallgatni ennyi szenvedésről, a témát megkerülni, és a jobbra fésültek kezére játszani pusztán azért, mert saját bűnünk irtózatos, a beismerő töredelem pedig mindennél fontosabb volt az azóta eltelt eszendőkben. Irdatlan nagy ez a mulasztás..." (Günter Grass: Ráklépésben)
