Gutai István: Földönfutók, hontalanok. Menekülés Bácskából 1944/45

Felszabadultunk! Ezt harsogták a hivatalos szócsövek 1944 októberétől kezdve a Délvidéken. Pedig csupán az történt, hogy a fasizmus rettegett uralma alól a nem kevésbé rettegett kommunizmusé alá kerültünk. Ekkoriban érkeztek a Vörös Hadsereg egységei és Josip Broz Tito, Jugoszlávia marsallja, a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és Partizán Alakulatok főparancsnokának fegyveres egységei a tájunkra. És ekkoriban kezdődött az általuk okozott mérhetetlen vérontás. Már október derekán, amikor Tito Versecen tartózkodott, megmutatta a kialakulóban levő kommunista rezsim, milyen az a szabadság, amelyet ránk szakajtottak.
A nagy tekintélyű jugoszláv vezér, később világpolitika-irányító, sürgönyileg kért egy megbízható fegyveres egységet alárendeltjétől, hogy megtisztítsa a várost a sváboktól. Történt ugyanis, hogy a szovjet katonák meggyaláztak néhány helybéli szüretelő német asszonyt, s a verseciek agyonverték a gonoszokat. Versecet csakugyan megtisztították a sváboktól, de az országot is.
Jóval többet elárul azonban az akkoriban az egész ország területén dúló vérengzés indokáról Ivan Rukavina tábornok, Tito személyes megbízottja, aki a Bácska, Bánság és Baranya területén október 17-én bevezetett katonai igazgatás teljhatalmú parancsnoka. Az október 22-én kiadott közleményében azt írja: „Meg kell védeni e térségek jugoszláv jellegét”.
Gutai István, noha képzett ember, könyvtárigazgató, sokáig nem tudott ilyen történetekről. Akárcsak a magyarság zöme. Ha Jugoszláviában történt gaztettekről, esetleg konkrétan népirtásról, tisztogatásról értesült, az arról szólt, hogy milyen gyalázatokat követtek el ott magyarok, németek, olaszok... Meg persze a királypárti Drúa Mihajlovie csetnikjei a nép és a partizán szabadságharcosok ellen. És a horvát domobránok is. Hogy a magyarok mit tettek 1942-ben a Sajkás-vidéken meg Újvidék városában.
Aztán lassan, nagyon lassan kezdett hallani másról is. Találkozott olyan emberekkel, akik – életüket mentve – megszöktek Jugoszláviából, az 1944-től kezdődően létrehozott haláltáborokból. Olvasta Cseres Tibor Bezdáni emberét, Illés Sándor Siratóját. Értesült Homonnay Elemér meg Szigethy György Amerikában kiadott könyveiről, amelyek tömeges magyarirtásokról szóltak. Végül megismert, s fölkeresett olyan tanúkat, akik hajlandók voltak ilyesmiről nyilatkozni, vagy ilyenről följegyzéseket készítettek.
Így állt össze ez a kötet.