Kosár
Az utolsó szó jogán akarok még néhány szót szólni az olvasóhoz. 1944. január 20-án feleségem az alábbi levelet kapta a kormányzói kabinetirodától:
Özv. Kossa Istvánné sz. Bognár Rózsa asszonynak.
Értesítjük, hogy a hősi halált halt Kormányzóhelyettes Urunk Özvegye Ő Főméltósága az Ön részére, mint a Haza védelmében hősi halált halt honvédünk özvegye részére 50 azaz Ötven pengő segélyt méltóztatott juttatni.
Fenti összeget levelünkkel egyidejűleg az Ön címére posta utján fogjuk elküldeni.
Budapest, 1944. január jó 20-án
kabinetirodai tanácsos
Ebben a levélben két nagy tévedés van. Az egyik az, hogy meghaltam. Ennek megcáfolása alól, azt hiszem, az olvasó felment engem.
A másik nagy tévedés, hogy én a haza védelmében elesett, hős honvéd voltam. Engem tényleg mint újoncot vonultattak be Tápiósülyre, de muszos lettem. Munkaszolgálatos voltam, akit különleges büntetőszázaddal azért küldtek Ukrajnába, hogy ott megdögölve, ne veszélyeztessem politikai tevékenységemmel Horthy és bandájának társadalmi rendjét.
A levél nem okozott gyászt a családomban, mert egy héttel előbb egy másik levelet hozott feleségemnek a posta. Azt én írtam. A Szovjetunióból, hadifogságból írtam.
