Régi kívánságnak teszünk eleget, amikor útjára bocsátjuk nyelvkönyvünket. A már közel egy évezredre visszanyúló, most új tartalommal megtelt magyar – lengyel kapcsolatok fellendülésének örvendetes jele, hogy évről évre többen és többen kívánják – magánúton és szervezett oktatás keretében egyaránt – megtanulni a lengyel nyelvet, s ezáltal megismerni Kopernikus, Kollataj, Bem, Mickiewicz, Chopin, Matejko, Maria Sklodowska, Sienkiewicz, Prus és Reymont népének kultúráját, sok fényes, de talán még több zivataros napot látott történetét, főképpen pedig a szocializmus építésében elért jelentős sikereit. Mind ez ideig hiányzott azonban egy olyan terjedelmesebb és módszeres felépítésű könyv, amely a nyelvtanulás alapjául szolgálhatott volna. Munkánk az első ilyen jellegű kísérlet. Reméljük, hogy a jövőben több és nyilván jobb is követi majd.
1527-ben jelent meg Krakkóban két kis nyomtatvány: egy latin beszédgyakorlatos könyvecske és egy latin nyelvtan. Ezekben lengyel és magyar nyelvű értelmezések szerepelnek együtt. Az a Krakkóban tanuló magyar diák, aki a lengyel mellé a magyar értelmezéseket elkészítette, Sylvester János volt. Nyelvkönyvünket az ő emlékének szenteljük, aki először tette lehetővé, hogy a két testvéri nép fiai – egyelőre a latin alapján – egymás nyelvét kölcsönösen megismerhessék.
TUDÁSFORRÁSOK / Nyelvkönyv kategória termékei
Lengyel nyelvkönyv. Tanfolyamok és magántanulók számára
Szerző:
Kerényi Grácia Szabó Dénes Varsányi István
Kiadás:
Budapest, 1966
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Lengyel, Magyar
Sorozat:
Terjedelem:
490 p.
Kötésmód:
nyl