Európában valamennyi egészségügyi ellátási rendszer komoly pénzügyi nehézségekkel küszködik. A lakosság átlagéletkorát figyelembe véve Európa egyre öregszik, miközben az orvostudomány fejlődése, az egészségügyi technológia gyors fejlődése, a diagnosztikához szükséges műszerigényesség (CT, NMR, PET stb.) növekedése mind nehezebbé teszi a gyógyítás finanszírozását. Ehhez járul további költségnövelő tényezőként a gyógyszeripar hatékonyabb, de lényegesen drágább termékeinek forgalomba hozatala, az agresszív marketingmódszerek elterjedése és a lakosság körében joggal megjelenő igényesség a jobb, a minőségi ellátás iránt.
Nem véletlen, hogy 2003 novemberében az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta a nyugdíjasok és az eltartásra jogosultak állami betegbiztosításának, a Medicare-nek a reformját, amely az anyagilag egyre inkább ellehetetlenülő ellátásnak szándékozik segítséget nyújtani és csökkenteni a betegekre háruló terheket. Norvégiában a kórházak fenntartását a tartományoktól az állam vette át, remélve, hogy a fenntartási költségek így csökkenni fognak. Németországban Ulla Schmidt miniszter asszony a gyógyszerek árát maximalizálta, amelyet az Európai Bíróság is jóváhagyott. Ausztriában 2003-ban is deficites évet zártak a betegpénztárak.
Joggal merül fel tehát kérdés: végnapjait éli a szolidaritás elvén működő bismarcki egészségbiztosítási rendszer, szükség van-e alapelveinek felülvizsgálatára, revíziójára?