Miskolczi Miklós: Színlelni boldog szeretőt. Hazudni boldog hitvest

"Dodi ​kijelentette, hogy végleg nálam marad. Másnap tőlem ment dolgozni, hozzám járt haza. Így volt két hétig. A felesége naponta telefonált, érdeklődött, hogy jól vagyunk-e, nem történt-e bajunk, szükségünk van-e valamire, meg ilyesmiket,és érdekes, a hangjában sosem éreztem gúnyt. Megnyugtattam, hogy ha Dodi egyszer el akar tőlem menni, csak hozzá fogom küldeni. Sehová máshová.
Később Dodi munkahelyére is telefonált, megvárta a hivatal előtt, ráküldött egy-két barátot. Egy délután aztán beállítottak hozzám mind a ketten és közölték, hogy ők hazapakolnak. Gondolom, valami nagy jelenetet vártak, de én erős voltam, és szótlanul kezdtem összerámolni Dodi holmiját. Ettől aztán ideges lett a fiú és megint a feleségét akarta elküldeni, mondván, hogy ezt a viselkedést nekünk kettőnknek kell tisztázni.
– Értsd meg – mondta a feleségének -,most négyszemközt kell maradnom Lilivel. Valamit tisztáznunk kell.
Megesküdött, hogy az asszony nyugodt lehet, velem ő már soha az életbe nem fog lefeküdni, de a feleség sem volt bolond.
– Én ezt a lakást nélküled nem hagyom el. Ha kell, itt alszom, itt ébredek, de nem maradsz vele kettesben. Ezt értsd meg – Leült a kanapé legbelső sarkába, és valóban ott ült másnap reggelig. Akkor aztán hazamentek.
Dodi még jött volna egy párszor, persze feleség nélkül, de nekem már elegem volt. Pedig szerettem. Úgy tudom, gyerekük született és vidékre költöztek."