Kosár
„Georges Beauverger fekete csontkeretes pápaszemet viselt és meglehetősen kellemes anyagi körülmények között élt.
Jó megjelenésű, egészséges fiatalember volt, akit igen előnyös körülmények között indítottak útnak az életnek.
És mégis volt egy nagy bánata.
Gyámoltalan volt, mint egy két napos hangyatojás.
Bár nagy rajongója volt a női nemnek, édes keveset konyított ahhoz, miképpen kell viselkedünk, ha egy kis fitos orrú szépség megdobogtatja a szívünk.
Baráti körben is meglehetősen szűkszavú volt, de egyenesen megnémult akkor, ha illatos szoknya suhogását érezte a közelében. Egyszerre olyan ügyefogyott lett, mint egy kis gyerek: hamar zavarba jött, heves szívdobogást kapott, sőt néha hebegett is, ha egyáltalán sor került arra, hogy megszólaljon. Önmagát is súlyos szemrehányásokkal illette oktalan félénksége miatt, de többre nem vitte.
Előre látható volt, hogy így nem lehet végig élni egy életet.”
A könyv folytatja Vaszary halhatatlan Párizs-regényeinek sorát: vagyis azt a borotvaélen táncolást bulvárregény és irodalom között, amit legkecsesebben Vaszary Gábor tudott. Az ő iróniája az a tünékeny, finom humor, amin „hol sírunk, hol meg nevetünk”. Párizs zamatát, illatát, bohémségét, könnyedségét senki nem tudja jobban megeleveníteni, mint ő.
